Sacha Batthyany

En la noche del 24 al 25 de marzo de 1945, Margit von Thyssen y su marido, el conde húngaro Ivan Batthyany, invitaron a su castillo a los jefes locales del partido nazi, a miembros de la policía política, de la Gestapo, de las SS y de las Juventudes Hitlerianas. Una de las diversiones de esta velada fue matar a doscientos judíos. Tras conocer ese suceso, Sacha Batthyany, sobrino-nieto de la protagonista, guiado por el diario de su abuela, empieza una investigación que le llevará a través de Europa y hasta Sudamérica y le hará reflexionar sobre el pasado, el presente, su familia y él mismo.… (mehr)

Hja, akinek van története, el akarja felejteni. Akinek meg nincs, az meg akarja találni.

Azzal a névvel, hogy Batthyány, Magyarországon egy jól csengő történelmi hagyományba ágyazódnál bele. Svájcban viszont azt hiszik, hogy most jöttél Srí Lankáról. Akárhogy is, főhősünknek valami nem oké. Nem tud az alpesi bérceken gyökeret ereszteni, naná, ott kifejezetten sziklás a talaj. Újságírói rutinját bevetve elkezd hát nyomozni saját családja után, de szembesül azzal, hogy a család nem kíván partner lenni ebben. Hallgatásuk oka nem a közöny - épp ellenkezőleg, túlzottan is érintettek. Jobb nem bolygatni a múltat, vélik, de hát az újságíró úgy van huzalozva (már aki érdemes e névre), hogy főleg azt szereti bolygatni, amit jobb nem bolygatni. Tíz körmével kapar lyukat a hallgatás falára, és egyre inkább kitárul szülők és nagyszülők generációjának múltja, akik közt áldozatot és elkövetőt is találni - áldozatok és elkövetők pedig egymásra találnak abban, hogy egyik se szívesen emlékezik.

Előre megkövetem minden újságíró ismerősömet, de nekem az jutott eszembe erről a kötetről, hogy inkább publicisztikai, mint szépirodalmi produktum. Nem a szövegminőség okán - az alapvetően rendben van. Inkább azért, mert a személyes élményt (a kutatást, a traumák kibontását, a satöbbit) valahogy nem képes univerzálissá tenni. Tisztességes kötet, szó se róla, helyenként felpezseg benne a kíméletlen önelemzés, de történelmi munkaként, illetve önpszichoanalízisként sem jut el a tengerfenékig. Ott billeg annak a peremén, hogy az írói revelációt olvasói revelációvá változtassa, de nálam nem tudta elvégezni. Érdekes, tanulságos, lendületes és érzékeny, a "hűha"-élményhez viszont hiányzik valami, talán egy szemernyivel több technikai tudás.… (mehr)