Boldizsár M. Nagy

Először a gyerekekkel kezdtük el olvasni, de találomra, és sajnos nem a legjobban sikerülteknél. Az előszó is lemaradt így kezdésnek, úgyhogy csak csodálkoztam veszettül, hogy létező mesék átiratait olvasom, és nem is valami jókat. Aztán szépen elolvastam mindent, és vannak benne igazán fantasztikusak, és inkább felnőtteknek szóló is (Lakatos István: A boszorkány meséje - a halott gyerek traumája miatt, azt semmiképp nem olvasnám fel nekik, miközben az egyik legerősebb szöveg a kötetben, szerintem).

Amivel problémám volt: amikor csak minden jelző/foglalkozás/nem ki volt cserélve, látszólag öncélúan, csak hogy át legyen írva (ráadásul pont a Hófehérke, amikor ő legalább nem szőke, kész felüdülés volt a sok szőke királylány között anno). Aztán: ha azt mondom, hogy apa megint sokat ivott, és most a konyhakövön alszik, az nem mese, hanem szoció. Volt, ami gyengécske volt (egy helyen még egy szereplő neve is másra váltott, aztán vissza), volt, amit inkább csak közepes(en érdekes)nek találtam, de voltak igazán szuperek is.

Kedvencek: Óriásölő Margaret minden percét imádtam, és a Légy szerencsés, Batjabán! is igazi mese, a legjobbak közül való.

A mitológia-feldolgozás Rubinpiros madár pedig szuper beszélgetésindítónak bizonyult a gyerekekkel (7 és 11). Mondjuk ezért sem esti mesének valók, inkább napközbeninek, túl sok a megtárgyalni való utána. A reprezentáció elképesztően fontos, olyasvalaki, aki sosem lát rá hasonlító szereplőt, sírva tud fakadni attól, ha végre van a mesében valaki, aki olyan, mint ő.

A szándék nagyon támogatandó, de legközelebb a kivitelezésre is lehetne talán jobban figyelni, egységesebb színvonalúra, és mondjuk külön gyerekeknek és felnőtteknek szólóra válogatni a történeteket. A gyerekekkel pedig beszélgessünk, válaszoljunk, ha kérdeznek, ha vihogva hoznak fel többször egy témát (amivel talán máshol falakba vagy akár rosszallásba ütköztek), biztosítsuk őket, hogy sokfélék vagyunk, ez teljesen normális, és beszélhetünk róla.… (mehr)

Először a gyerekekkel kezdtük el olvasni, de találomra, és sajnos nem a legjobban sikerülteknél. Az előszó is lemaradt így kezdésnek, úgyhogy csak csodálkoztam veszettül, hogy létező mesék átiratait olvasom, és nem is valami jókat. Aztán szépen elolvastam mindent, és vannak benne igazán fantasztikusak, és inkább felnőtteknek szóló is (Lakatos István: A boszorkány meséje - a halott gyerek traumája miatt, azt semmiképp nem olvasnám fel nekik, miközben az egyik legerősebb szöveg a kötetben, szerintem).

Amivel problémám volt: amikor csak minden jelző/foglalkozás/nem ki volt cserélve, látszólag öncélúan, csak hogy át legyen írva (ráadásul pont a Hófehérke, amikor ő legalább nem szőke, kész felüdülés volt a sok szőke királylány között anno). Aztán: ha azt mondom, hogy apa megint sokat ivott, és most a konyhakövön alszik, az nem mese, hanem szoció. Volt, ami gyengécske volt (egy helyen még egy szereplő neve is másra váltott, aztán vissza), volt, amit inkább csak közepes(en érdekes)nek találtam, de voltak igazán szuperek is.

Kedvencek: Óriásölő Margaret minden percét imádtam, és a Légy szerencsés, Batjabán! is igazi mese, a legjobbak közül való.

A mitológia-feldolgozás Rubinpiros madár pedig szuper beszélgetésindítónak bizonyult a gyerekekkel (7 és 11). Mondjuk ezért sem esti mesének valók, inkább napközbeninek, túl sok a megtárgyalni való utána. A reprezentáció elképesztően fontos, olyasvalaki, aki sosem lát rá hasonlító szereplőt, sírva tud fakadni attól, ha végre van a mesében valaki, aki olyan, mint ő.

A szándék nagyon támogatandó, de legközelebb a kivitelezésre is lehetne talán jobban figyelni, egységesebb színvonalúra, és mondjuk külön gyerekeknek és felnőtteknek szólóra válogatni a történeteket. A gyerekekkel pedig beszélgessünk, válaszoljunk, ha kérdeznek, ha vihogva hoznak fel többször egy témát (amivel talán máshol falakba vagy akár rosszallásba ütköztek), biztosítsuk őket, hogy sokfélék vagyunk, ez teljesen normális, és beszélhetünk róla.… (mehr)