Nekem tetszett – részben mert autentikusnak éreztem. A nigériai Okara ugyanis nem a kortárs európai próza formáit másolja, hanem visszanyúl az eposzokig – és hát mi lehet autentikusabb egy fiatal irodalom esetében, mint egy eposz? Okolo (beszélő név: a „Hang”) mindig kérdez – tudni akarja azt. (Ez az „az” ízlés szerint behelyettesíthető – én a magam részéről, bármilyen elcsépelt is, az „igazság” szót olvastam bele.) Közössége, az élen Izongo főnökkel (aki a nagy görög sorstragédiák autoriter főgonoszainak méltó párja) ezen igyekezetét finoman szólva sem tolerálja, úgyhogy menekülnie kell – és itt kezdődik odüsszeuszi kálváriája egy idegen, korrupt, irracionális világban, amelyben ő, az egyetlen „igaz ember” tűnik bolondnak.

Szerintem ezt a könyvet úgy lehet élvezni, ha nem regényként olvassuk. Ne várjunk tőle például klasszikus cselekménylogikát – itt inkább az események belső ritmusa az, ami az írót vezeti. Ebben a megbocsátó olvasatban Okara könyve egy nagyon eredeti, lüktető, erőteljes szöveggé válik Fekete-Afrikáról, amit (némi fantáziával el tudom képzelni) tábortűz mellett kántálnak, dobszó kíséretében. ( )

Fiction, Africa