A fun & insightful, little book. Apparently there is lots more to it that I did not recognize, but .... ( )

Képzeljünk el egy báltermet (egy elég pici báltermet), ahol emberek XIV. Lajos kori ruhákban táncolnak valami bizarrul bonyolult párcserélős táncot – mondjuk egy francia négyest. Ha ez megvan, a táncosokat cseréljük ki fiktív jelenkori értelmiségiekre és a szovjet sztálinizmus rég megboldogult vezető funkcionáriusaira (köztük magára Sztálinra), a táncot pedig helyettesítsük elegáns, okos diskurzusokkal – ha így teszünk, eljutunk ehhez a könyvhöz. A jelentéktelenség ünnepe olyan szöveg, amiben a cselekményt az újabb és újabb csoportokba rendeződő szereplők párbeszédei helyettesítik. Totálisan hiányzik belőle minden, ami életszerűvé tenné, vagy a realitásra való utalásként lenne értelmezhető – tulajdonképpen nem más, mint egy pucér allegória arról, hogy kipusztult a világból a nagy formátumú rendező akarat (hála Istennek), és helyette diadalt aratott a jelentéktelenség (ez viszont sajnos). Egy ilyen leegyszerűsített szövegtest alkalmasint kétféleképpen születhet: 1.) a teljes textust fáradtságos munkával addig faragják, húzzák, pontosítják és célszerűsítik, amíg csak a minimalista váz marad 2.) szimplán csak a vázlatát írják meg egy nagyobb ívű, gazdagabb történetnek. Természetesen nem vehetek mérget arra, hogy ez a Kundera-mű speciel az utóbbi csoportba tartozik, de mégis: nagyon határozottan ez a benyomásom róla. És ez baj, mert amíg az első csoportba tartozó könyveket általában véve imádatommal üldözöm, addig az utóbbiakkal kapcsolatban mindig hiányérzetem van – és ezt az álláspontot még akkor is tartom, ha közben nehezen tudnék olyan tuti módszert javasolni, amivel tévedhetetlenül meg lehetne különböztetni a két csoportot. Amúgy persze nem rossz könyv ez – van például benne egy csomó jel, amin elindulva számos érdekes gondolatot átfuttathatunk magunkon. Az egyik szereplőt például Caliban-nak hívják, és hát itt vannak ezek a fránya női köldökök is… Szóval ha akar az ember, elmélázgathat csendesen a regényen – csak éppen Kundera nem tudott meggyőzni engem arról, hogy akarnom kell. Úgyhogy, bár gyengének talán nem nevezném, de attól tartok, A jelentéktelenség ünnepe hamarosan el fog tűnni azon karakteresebb olvasmányok halma alatt, amiket a jövőben rápakolok.
( )

While perhaps not as deeply reflective as some of his earlier works, The Festival of Insignificance is a fascinating consideration about the banality of many aspects of humanity and touches upon themes of meaningfulness, friendship, sex, and death. This is a short read but I highly recommend it for any fan of Kundera who wants to be transfixed by his poetic prose and destruction and remodeling of the mundane. ( )

Couldn't get into it at all. Nothing here to interest or engage me.

I really enjoyed some of his other work, so I don't know why this one didn't work for me. I sometimes wonder if it's just what mood I'm in when I pick the book up more than the book itself? ( )

Les excusards (...) la vie est une lutte de tous contre tous. C'est connu. Mais comment cette lutte se déroule t-elle dans une société plus ou moins civilisée ? Les gens ne peuvent pas se ruer les uns sur les autres dès qu'ils s'aperçoivent. Au lieu de cela, ils essaient de jeter sur autrui l'opprobre de la culpabilité. Gagnera celui qui réussira à rendre l'autre coupable. Perdra qui avouera sa faute. (..) Et voilà le moment de vérité. (...) Et pourtant, il y en a qui se considèrent , immédiatement, spontanément, comme bousculants, donc coupables. Et il y en a d'autres qui se voient toujours, immédiatement, spontanément, comme bousculés, donc dans leur droit, prêts à accuser l'autre et à le faire punir. (p51)

Nous avons compris depuis longtemps qu'il n'était plus possible de renverser ce monde, ni de remodeler, ni d'arrêter sa malheureuse course en avant. Il n'y avait qu'une seule résistance possible : ne pas le prendre en sérieux. (p85)

L'insignifiance, mon ami, c'est l'essence de l'existence. Elle est avec nous partout et toujours. Elle est présente même là où personne ne veut la voir : dans les horreurs, dans les luttes sanglantes, dans les pires malheurs. Cela exige souvent du courage pour la reconnaître dans des conditions dramatiques et pour l'appeler par son nom (p123) ( )