Each story is an interesting anecdote about a set of events about individuals in curious situations. The stories by themselves appear to have no start or end but expose ways of thinking about each instance. ( )

A kötet írásainak jelentős részét már ismertem, de sebaj, jó volt újraolvasni őket. Mert Hemingwayt olvasni, úgy nagy általánosságban: jó. Különösen érdekes figyelni, ahogy Ernest rendre a szövegen kívülre helyezi el magát a feszültséget biztosító eseményt – az író újítása ugyanis, hogy maga a konkrét cselekmény gyakran már a novella kezdete előtt megtörtént, vagy a novellán kívül történik, és a szereplők párbeszédéből, pontosabban a párbeszéd pulzálásából vagyunk kénytelenek rekonstruálni azt. Ez, párosulva a közmondásos hemingwayi szűkszavúsággal, helyenként igazán élménydús és izgalmas prózát produkál, ezzel tette hozzá a Papa a magáét a XX. századi irodalomhoz*, nem az igazi Férfiak** szerepeltetésével – igazi Férfiakat ugyanis már Hemingway előtt is szép számmal ontott magából a regényirodalom. Persze azért a hemingwayi Férfi is bőven megér egy misét – ez a karakán csávó, aki ha fél is, megharcol a félelemmel, mert azt is lábhoz tudja szoktatni. És aki szótlanul, többé-kevésbé cserzett arccal bámul bele a Nagy Semmibe, miközben mindenfélére gondol: egy régi folyóra, ahol pisztrángra horgászott, egy oroszlánra, ahogy a bozótban lapul, egy torrero köpenyének lebbenésére, egy gránátra, ami átsüvít a lövészárkok fölött… vagy arra, hogy mi lenne, ha éppen haldokolna, folyna el belőle az élet, és haldoklás közben egy régi folyóra gondolna, ahol… etc, etc. Jó, hát őszintén megmondom, néha kicsit már sok ezekből a Férfiakból. És igen, időnként kedvem támadt jól tökön rúgni őket, csak hogy megteljen élettel az a férfibús tekintetük.

(Amúgy lelkiismeret-furdalás nélkül langyos négyest adtam volna rá, ha nincs benne Az öreg halász…, amit remekműnek tartok. Egyszerűen pazar, hogy működik, mint szimpla kalandregény, főszerepben a megvénült és legatyásodott Bear Gryllsszel, és működik a létezés sokszintű, mégis közérthető metaforájaként is. Így némileg forróbb négyes jár neki.)

* Érdemes megnézni a skandináv minimalistákra gyakorolt hatását.
** Ez a „Férfi” nem keverendő össze a „férfi” kifejezéssel – utóbbi az emberi faj hímnemű egyedeit, előbbi pedig egy morális állapotot, illetve az ebből fakadó cselekvési sémákat jelöli, amiket Hemingway egyértelműen a biológiai nemhez köt. ( )

It has never occurred to me before, but the autor seems to have been obsessed with physical violence, whether in the form of war, boxing, corrida, hunting ... Which is maybe why I still consider one of the few 'non-violent' stories, A Clean, Well-Lighted Place, the best he's ever written. ( )

Hemingway expresses it well himself in one of the stories when he describes his alter-ego as writing morbid stories. Maybe not morbid, but they all have such a morose feel to them. It's like listening to hours of music in a minor key, discordant and mournful. He was not a happy camper. There is no joy in any of his stories. Awe sometimes, but never joy. ( )

This collection of stories is wonderful. Hemingway was a master of the short story genre and one of the finest American writers ever. Ever word is meaningful and well crafted into extraordinary stories. "Hills Like White Elephants" is my absolute favorite of the bunch. ( )