Háborús regény, amiben puska se dördül*, romantikus regény, amiben férj és feleség szeret egymásba – de csak akkor, amikor már egymást szeretniük lehetetlen. Guszkovot nem eresztik szabadságra a háborúból sebesülése után, ezért inkább hazaszökik asszonyához – csak ide a sarokra, Szibéria legeldugottabb szegletébe. Hősünk tudja, mit vállalt, hogy a Vörös Hadsereg kivégzőosztagai nem bocsátanak meg neki – elfogadja, hogy döntése őt még élő, de végső soron már halott emberré teszi, olyan Robinsonná, akinek nem egy lakatlan szigeten, hanem emberek között, de előlük örökké elrejtőzve kell ezentúl tengetnie napjait. Segítségére siet azonban felesége, akivel egymásra utaltságukban végre-valahára megtalálják azt, amit az elején valahogy elszalasztottak: az egymás iránt érzett szerelmet. Kiváló alapötlet, húsbavágó morális problémák egy fantasztikus háttér – a szibériai táj – előtt, az pedig külön öröm, hogy Raszputyin hanyagolja az ítélkezést: megengedi az olvasónak, hogy ő mentse fel vagy bírálja meg a szökevényt. (Mondjuk hozzáteszem, kőszívűnek kell lennie annak, aki elítéli Guszkovot – a háborút, azt igen, azt érheti vád.)

Csak. Sokat gondolkodtam azon, hogy a könyv hosszas párbeszédei férj és feleség között vajon azért idegesítettek-e, mert hosszasak, vagy azért, mert tegnap kora (túl kora!) reggel oviba menet egy egész komoly vitánk volt Emma lányommal egy elázott, de számára még így is érzelmileg központi helyet betöltő szoknyaruha körül, meg amúgy is: az a hülye eső**, és még a bakancsom is átázott, és így bumlizni fel-alá az 56-oson… No mindegy – összességében ezek voltak azok a körülmények, amik a könyv zömének olvasása során hatottak rám. Kérdés tehát, hogy bennem volt-e a hiba, vagy a könyvben. Arra jutottam, hogy is-is. A négy csillag azért jár (járna négy és fél is, ha lenne) – már csak a páratlan Szibéria-ábrázolás miatt is.

* Jó, dördül. Lelőnek benne egy vadkecskét, sőt egy fenyőrigót is. De így jobban néz ki a mondat.
** És hülye apa, aki nem jött rá időben, hogy a hosszú szoknyaruha, az eső, és a biciklizés egymást kizáró tényezők.

( )

En mycket stark roman om vanliga människor i en liten by i ryska Sibirien. Andrej deserterar från armen och flyr kriget för att återse sin hemby och träffa sin hustru. Vi får följa Andrej, hans hustru Nastonia och människorna i den lilla byn Atamanovka. Andrej gömmer sig när han inser följderna av sin desertering men mötena med hustrun får konsekvenser som inte går att dölja. Det är realistiskt, sorgligt och vemodigt men så oerhört starkt berättat. Med små steg förs berättelsen fram mot oundvikliga slutet. Läs!! ( )