A festményeket, ezt tudjuk, olyan helyre kell tenni, ahol jól láthatóak. Mert onnan ők is jól láthatnak minket.

Bart elbeszélője az egyik legszellemesebb elbeszélői figura, akivel az utóbbi időben találkoztam. Egy festménybe zárt olasz nemes ő, aki egy ördögi paktum keretein belül lelkét a vászonra plántálta át. Ez persze nonszensz, de kit érdekel, ha egyszer bámulatos magától értetődőséggel tudja így az író átvágni a gordiuszi csomót, és kiküszöbölni az évszázadokon átívelő történelmi regények egyik alapproblémáját - az időtényezőt. Mert az évszázadok már csak olyanok, hogy évszázadokig tartanak, a percemberi test pedig nem elég strapabíró, hogy tartsa velük a lépést. Bezzeg egy festmény! Neki meg se kottyan, ha tenger időt kell eltöltenie különböző szalonok falára aggatva, angyali türelemmel szemlélve a humán hangyák mocorgását. Persze rá is veszélyek leselkednek: túl kell élnie a felhergelt paraszti csőcselék díbolását, vagy épp a német bombázásokat, de ha ezzel megvan, simán tudósíthat minket a komplett lengyel történelemről Szász Ágosttól kezdve egészen a kommunizmus bukásáig.

Persze egy festménynek mint elbeszélőnek hátrányai is akadnak. Elsősorban az, hogy esetében az idő maximalizálása a tér minimalizálásával jár együtt. Azt látja csak, amit a neki rendelt szalon faláról láthat. A történelem szilánkjaiban juthat el hozzá, s mivel maradi olasz arisztokratáról van szó - kinek tudása nem feltétlenül korszerű -, a törtenelmi események sajátosan, a kontextus homályban maradásával szűrődnek át rajta. Ám ebből a hátrányból Bart erényt kovácsol: elbeszélője néhol naiv, néhol fanyar stílusa ebből a hiányos érzékelésből egy rendkívül eredeti történelemszemléletet eredményez, ahol az események (Lengyelhon felosztása, Napoleon érkezése, a forradalmak, a világháborúk, meg a satöbbi) azok ugyan, amelyeket a történelemkönyvekből mi is ismerünk (legalábbis ha lengyel történelemkönyvekből tájékozódtunk), de mégis: az interpretáció üde újszerűsége csillogó lakkal vonja be őket.

Rég olvastam történelmi regényt ilyen élvezettel. Bart humora okos, prózája pikáns, töredezettsége izgalmas, olyan szöveg, ami képes egy jó ötletet messzemenőkig kiaknázni, remek irodalmat szoborva belőle. A fordítás is minden dícséretet megérdemel, bár azt gyanítom, ha lengyelként olvastam volna saját történelmem efféle zanzáját, az még több örömet okozott volna. De erről lecsúsztam. ( )