Turkey, Berlin, the 20s, seemed right up my alley. And I loved the framework, the introductory section. But the love story monologuing was a bit much. It's interesting, and the source is interesting, but it does go on. Overall a wonderful atmospheric story with some small incisive observations of human nature; I'm so glad to have discovered this author for myself. ( )

4.5*

At his new job in Ankara, the narrator shares an office with the taciturn Raif Efendi. Raif’s meekness borders on the exasperating. He seems to delight in taking the brunt of his superiors’ unjust beratings, he is misunderstood by his wife and children and looked down upon by practically everybody else. However, the narrator cannot help feeling that behind this exterior, Raif harbours some secret, and he longs to discover more about his mysterious colleague’s past. When, at last, Raif takes him into his confidence, the narrator learns of a life-defining love affair, a passionate relationship with an independent, artistic young woman set against the backdrop of 1920s Berlin. This highly-charged, if unusual romance, shaped the man Raif is today.

More than 70 years after its original publication (in 1943), “Madonna in a Fur Coat” has become an unexpected hit with Turkish young adults who have adopted its protagonist, gentle Raif Efendi, as an unlikely symbol of resistance against the gender stereotypes promoted by President Erdoğan. (See here and here.)

Good for them, I say, and if this slim novella can bear the weight of a such a brave position it is, in part, a measure of its greatness. I tried, however, to approach this book without any preconceptions. And what did I find? A poignant portrait of a relationship, lyrically narrated (kudos in that respect to translators Maureen Freely and Alexander Dawe). Also, all things considered, a moving, old-fashioned love story. I do not used the term “old-fashioned” in a disparaging sense: on the contrary, Sabahattan Ali’s work continues the Romantic tradition of novels about all-consuming, almost obsessive loves. It reminded me – in its emotional intensity, if not in the specifics – of books such as Goethe’s [b:The Sorrows of Young Werther|16640|The Sorrows of Young Werther|Johann Wolfgang von Goethe|https://images.gr-assets.com/books/1386920896s/16640.jpg|746264], Dostoyevsky’s [b:White Nights|1772910|White Nights|Fyodor Dostoyevsky|https://images.gr-assets.com/books/1450699039s/1772910.jpg|4111509] or Turgenev’s [b:First Love|3532|First Love|Ivan Turgenev|https://images.gr-assets.com/books/1487439352s/3532.jpg|1948996]. In its belief in the possibility of two persons becoming one, “Madonna in a Fur Coat” is an antidote to our cynical times. Indeed, the tragedy at the heart of this novel is not that “Love” cannot or does not exist – if it didn’t, we could simply resign ourselves to its absence. The tragedy rather lies in the fact that the circumstances of life often conspire to thwart it. And that, too, is very Romantic.

The novel has another message to impart – don’t judge people by their appearances or books by their cover. The dullest, least striking person might be hiding a colourful history or a deep well of passion. And an unassuming novella, slated by its first critics, might, as in this case, become a cult classic and a radical manifesto. ( )

Wann ist der Punkt gekommen, dass man das Ende eines Buches erahnen kann? Bei mir in diesem Fall sehr spät. Und das macht es umso spannender. ( )

Originally written in the 1940's this book was recently translated into English.

Raif is sent from Turkey to Germany to learn the soap trade, expected to return home to run his father's soap factories.

He's a very isolated and lonely person, both before and after moving to Germany. By chance, he attends an art exhibition and falls in love with a painting: the Madonna in a Fur Coat. He returns day after day to spend time with the painting, imagining what the woman in the picture must be like.

Eventually he meets the artist Maria. It's a self-portrait, so it's a little bit like the painting has come to life for Raif.

They build a friendship that eventually grows into a closer relationship until family duty pulls Raif back to Turkey. Eventually Raif and Maria lose contact leading to devastating results in Raif's life. ( )

Tiszta szívből elítélem, ha egy fülszöveg afféle megállapításokkal szűkíti az olvasatokat, mint amilyen az itt előcitált „a török Nagy Gatsby”, de el kell ismernem, van alapja a párhuzamnak. Ugyanaz a közvetett elbeszélő, ugyanaz a pszichologizáló hajlam, és itt is mintha egy elveszett nemzedékről mondana memento morit a szerző – csak épp a kontinens más. Ali elbeszélője is már-már fitzgeraldi (bár annál lényegesen csóróbb) kallódó értelmiségi, aki jobb híján egy ankarai bankban vállal munkát, ahol megismerkedik a rejtélyes, hallgatag-szomorú Raif effendivel, akinek, ezt húsz oldal után nagyobb összegbe le mertem volna fogadni (bár úriember biztosra nem fogad), nagy titok húzza a lelkét. Kettejük kapcsolata egyre inkább elmélyül, és végül egy úgynevezett „megtalált kéziratban*” kulminál, amelyben lehullik a lepel a titokról, ami nem más, mint a titkok titka: egy nagy, pusztító szerelem. Meglepően nyugati ízű regény – formája is nyugati prózákat idéz, javarészt Berlinben bonyolódik, de az ankarai fejezetek is játszódhatnának akár Madridban vagy Miskolcon, annyira kevés és áttételes bennük a keleties jelleg. A messzi földről érkezett, tapasztalatlan Raif és a merész, tobzódóan individuális Maria (ő a címben szereplő „prémkabátos Madonna”) szerelme értelmezhető lenne akár úgy is, mint Törökország és Nyugat románcának analógiája, ahol szegény törökök ki vannak szolgáltatva annak a delejes vonzerőnek, ami a modern és csillogó nyugatiakból árad – de ez már olyan ordas belemagyarázás lenne, hogy inkább elhessegettem a gondolatot. A lényeg, hogy pofás sztori ez: kicsit nyers, kicsit harsány, de szépen ragadja meg az emberi lélek azon sajátosságát, hogy néha a látszólagos magabiztosság és a nyugalom felszíne alatt ott ásít benne a kétségbeesés szakadéka.

* Megjegyzem, ebben (is) Fitzgerald módszerét finomabbnak érzem: ott az elbeszélő voyeurként szemléli a voltaképpeni cselekményt, ami rajta kívül zajlik és fokozatosan bomlik ki, Ali viszont egyszer csak előránt az asztalfiókból egy ukkmukkfukk kéziratot, hogy nesze, olvasó, lakjál jól vele, ebbe' van a titok. ( )