Egy rövid bevezető fejezetben megtudjuk, hogy kétféle ember él a Földön, az egyszerűség kedvéért hívjuk őket régi és új embereknek. A régiek nagyobbak és különleges misztikus képességgel rendelkeznek. Bevett szokás egy ilyen fejezettel indítani egy könyvet, és általában nem gond ha itt még nem értünk mindent.

Ezután egy őskori társadalmat (az új emberekét) ismerjük meg szép lassan. Nem feltétlen baj a tempó, itt még nem tudtam, de ez volt a könyv legjobb része. Nem feltétlenül tűnik túl logikusnak a társadalmi berendezkedés, de legalább egy kicsit érdekes volt.

Egy idő után viszont főhőseink elindulnak innen északra így újabb törzsekkel és szereplőkkel ismerkedünk meg, ez sajnos azt is jelenti, hogy a korábban megismert törzsről tanultak elég feleslegesek. Ezen túl egyre hangsúlyosabb lett az általam kevésbé kedvelt misztikus rész. Nemcsak a régi embereknek, hanem az újaknak is mindenféle különleges képességeik voltak. Egy idő után az volt az érzésem, hogy mindenki harcol mindenkivel, ami lehet, hogy pontos leírása a jégkorszaki embereknek (leszámítva persze a gonosz és jó szellemeket és hasonlókat), csak éppen egy pillanatra nem éreztem, hogy szurkolnom kellene bárkinek.

Összességében a történet sem volt túl érdekes és a misztikum miatt a bemutatott világ sem testszett. Volt egy-két érdekes karakter, de ez nem menti meg a könyvet. ( )

The most interesting prehistoric fiction I’ve read. Adventurous, but with a great deal of speculation about prehistoric society and religion. The last Neanderthal -- although he does terrorize the new humans who have tried to eradicate his people (except for the ‘witches’ who protect the Old People for their spirituality) – is a sad and sympathetic character. Indeed there are no bad guys but greyscale and damaged people. Anyone who wants a high status for prehistoric women won’t need to avoid this book. It’s lovingly written, descriptive and evocative. Both interesting and involving. Five stars, and I’ll certainly follow him into other books. ( )