A rőt szakállú történettudomány elcsábította Pszichológia kisasszonyt, nászukból született ez a kötet. Csinos. Friedländer megkísérli megtalálni az antiszemitizmus gyökereit, de nem csak úgy általában az antiszemitizmusét, hanem ezen belül speciálisan a német antiszemitizmusét is, sőt: még magához Hitlerhez se rest hozzányúlni, felhúzza a bányászsisakot, és leereszkedik a Nagy Paranoid pszichéjének éjsötét tárnájába is. A szerző alapvetően három oldalról járja körül mindegyik témát:

1.) A zsidóellenesség kulturális okai – kiemelve a nagy keresztény antiszemiták, köztük Luther hatását a XX. századi antiszemitizmusra. Külön felhívja a figyelmet, hogy az antiszemitizmus mint jelenség ugyan állandó, de az ipari forradalom és a zsidók fokozatos asszimilációja miatt nagy átalakulásokon ment keresztül. Addig nem is beszélhetünk antiszemitizmusról, inkább antijudaizmusról, hisz a zsidót vallása és szokásai miatt üldözték. Ám az asszimiláns zsidók megjelenésével „igény támadt” arra, hogy a zsidóságot ne mint egy hagyományrendszer résztvevőjét szemléljék (hisz a hagyomány levetkőzhető), hanem örökletes tulajdonságként, amitől nem lehet szabadulni. Innen pedig csak egyetlen lépcsőfok a fajelmélet.
2.) A zsidóellenesség objektív okai – értve ezalatt, hogy az izraeliták valóban felül voltak reprezentálva például a hitelkölcsönzéssel kapcsolatos üzletágakban, az újságírásban, a bolsevik vezetésben vagy épp az orvosi pályán. Ugyanakkor ezeknek a tényeknek megvannak a komplex történelmi okai: uzsorával például azért voltak kénytelenek foglalkozni, mert földet nem birtokolhattak, a keresztények pedig a pénzkölcsönzéstől voltak eltiltva számos országban. A német forradalmi katonatanácsok vezetésében pedig azért tűntek fel szép számmal, mert a zsidó származású tartalékos tiszteket kivetette magából a porosz tiszti rendszer, ezért törvényszerűen találták magukat a lázongó bakák oldalán.
3.) A zsidóellenesség pszichopatológiai okai – nos, aki fázik Freud nevének említésétől is, azt talán ezek a fejtegetések fogják leginkább idegesíteni. Valóban hümmög néha az ember, mondjuk akkor, amikor Friedländer Hitler ödipális komplexusáról, szexuális frusztrációiról* vagy épp áttételes önkasztrációjáról** ejt szót, de összességében elég meggyőzően bizonyítja, hogy a szélsőséges antiszemiták és a pszichopatológiailag terheltek és skizoidok között jelentős átfedés tapasztalható.

Kellemetlen könyv. Riasztó például felismerni, hogy amikor az Obamát muszlimnak nevező újságíró úgy védekezett, hogy bár Obama igazából talán nem muszlim, de mivel sokan szemében az, ezért a hír lényegében, mondhatni, spirituális síkon igaz*** – akkor tulajdonképpen Hitler érvelését ismételte meg. Mert Hitler is azzal próbálta igazolni a Sion Bölcseinek Jegyzőkönyvét, hogy ha véletlenül hamisítvány, akkor még inkább igaz, mert hamisítvány voltában is bámulatosan ragadja meg a valóságot. Félelmetes okoskodás, a pillanat, amikor az ész önmagát falja fel. Szóval remek könyv, még akkor is, ha helyenként talán túl spekulatív. Mindazonáltal a különböző tudományok fúziójával olyan izgalmas utakat nyitott a holokausztkutatásnak, hogy az önmagában lenyűgöző.

* Sajnos Friedländer elköveti azt a hibát, hogy átveszi a mítoszt az „egyheréjű” Hitlerről. Mentségére szolgáljon, hogy nem volt módja ellenőrizni (1972-ben járunk) a hamisított szovjet boncolási jegyzőkönyveket.
** Sokáig tartotta magát a pletyka (Hitler perbe is keveredett miatta 1930-ban), hogy a Führerben van némi zsidó vér. Nagyanyja ugyanis egy zsidó háznál szolgált, és áldott állapotban távozott onnan. Friedländer ugyan maga is valószerűtlennek tartja a történetet, ugyanakkor joggal mutat rá, hogy nem az a lényeg, Hitler valóban negyedzsidó volt-e, hanem hihette-e, hogy az. És hihette. És paranoiáját a másokra átvezetett öngyűlölet akár növelhette is.
*** "Chris Kitze, a beforeitsnews.com nevű álhírportál vezetője így fogalmazott egyszer, amikor a The Guardian újságírója rákérdezett arra, hogy ő maga hisz-e a maga által terjesztett álhírekben, például abban, hogy Obama az iszlám vallást gyakorolta a Fehér Házban. „Rengeteg ember gondolja azt, hogy Obama muszlim. Ez erre játszik rá. Hogy igaz-e a hír? Nem tudom. Az a helyzet, hogy rengeteg ember igaznak gondolja, vagy ez fejezi ki legjobban az érzéseit.” Ez a kijelentés akár a post-truth korszak mottója is lehetne, és valóban jól illusztrálja, miért dőlnek be annyian önként a dezinformációnak." (Innen - Krekó Péter: Tömegparanoia) ( )