This incisive book deals with the use of the criminal law to enforce morality, in particular sexual morality, a subject of particular interest and importance since the publication of the Wolfenden Report in 1957. Professor Hart first considers John Stuart Mill's famous declaration: "The only purpose for which power can be rightfully exercised over any member of a civilized community is to prevent harm to others." During the last hundred years this doctrine has twice been sharply challenged by two great lawyers: Sir James Fitzjames Stephen, the great Victorian judge and historian of the common law, and Lord Devlin, who both argue that the use of the criminal law to enforce morality is justified. The author examines their arguments in some detail, and sets out to demonstrate that they fail to recognize distinction of vital importance for legal and political theory, and that they espouse a conception of the function of legal punishment that few would now share.

A melegházasság kapcsán jutottam el ehhez a könyvhöz. A könyvtárban akadtam rá, gondoltam, kevesebb, mint száz oldal, majd átszaladok rajta. Hát… az átszaladásból semmi nem lett, de összességében több volt, mint tanulságos.

Volt ez a Devlin-Hart jogfilozófiai vita Nagy-Britanniában, a ’60-as évek közepén. Egy bizonyos Lord Devlin (akinek a neve csaknem annyira anakronisztikus, mint a világképe) amellett érvelt, hogy a jognak feladata a erkölcs kikényszerítése, még akkor is, ha olyan cselekedet ellen irányul, ami nem meríti ki a konkrét károkozás fogalmát. Legfontosabb argumentuma az volt, hogy létezik egyfajta „közös társadalmi erkölcs”, és ami ezt veszélyezteti, az magát a társadalmat veszélyezteti. (Az egész vita középpontjában az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat és a prostitúció állt.) Meghallotta ezt Hart, az oxfordi filozófiai iskola prominens képviselője, és be is irányozta a hajóágyúkat. Válaszában először is (Millel némiképp szembehelyezkedve*) leszögezte, hogy ő megkülönbözteti az állami paternalizmust** attól az igénytől, hogy a jog erkölcsi kérdésekben alkalmazzon kényszert. Az első esetet megszorításokkal el tudja fogadni, a másodikat viszont nem. Hart érvei nyomósak és kellően súlyosak, amit talán az is jelez, hogy az általa képviselt felfogás azóta tulajdonképpen uralkodó a nyugati jogalkotásban. Másrészt viszont némileg éppen ez csökkenti a szöveg erejét: hogy bizonyos pontokon (számomra legalábbis) evidenciává vált. Aligha hiszem ugyanis, hogy épeszű ember hihet jogi kényszer alkalmazásában bárki ellen anélkül, hogy előbb tényekkel alátámasztott érvekkel bizonyítaná az adott személy cselekedeteinek káros voltát. Vagy tud valaki ilyen épeszű emberről?

* Stuart Mill A szabadságról írott könyvében 1859-ben fogalmazta meg a liberalizmus alapelveit. Egyik kulcsmondata: „Az egyetlen cél, amelynek érdekében jogosan lehet egy civilizált közösség bármely tagjával szemben – akarata ellenére – erőszakot alkalmazni: mások sérelmének a megakadályozása.” Hart ezzel szemben elfogadhatónak tartja a kényszert olyan indokolt esetben is, amikor a közösség tagja önmagának okozhat kárt – pl. kötelezheti az autóvezetőt, hogy biztonsági övet használjon. Hiszen ha saját felelőtlensége miatt sérülést szenved, akkor esetlen a tőle függő családtagjait éri sérelem.
** Az állami paternalizmus az a folyamat, amikor az állampolgár életébe egy kormány azért avatkozik be, hogy magának kárt ne okozhasson. Lásd az előző lábjegyzetben leírt példát. ( )

2/27/22

Hart's refutation of Devlin and defense of limited interference in private morality--an excellent defense and modification of JS Mill. LOVE ( )

Hart's refutation of Devlin and defense of limited interference in private morality--an excellent defense and modification of JS Mill. LOVE ( )