Tõnu ÕnnepaluRezensionen

Aki nagyon szereti a macskákat, talán ezt a könyvet is szeretni fogja. És bár félek, hogy fejemre vonom a macskabarátok haragját – nekem ez a könyv nem tetszett. Kérek azonban mindenkit, lehetőleg ne keressen oksági kapcsolatot az első két mondat között, mert nekem nincs bajom a cicusokkal – ami azt illeti, nagyon szeretem nézni őket. Igazából éppen az a bajom velük, amit akkor csinálnak, amikor nem nézem őket, úgymint: kerti közlekedő útvonalak elaknásítása, babakocsi vizelettel történő stigmatizálása, és az általam patronált madarak megevése, vagy ami még rosszabb: meg nem evése, ám azért döglötten az ajtónk előtt hagyása.

Szóval nem a macskákkal van a bajom, hanem azzal, hogy az én ízlésemnek ez a könyv túlságosan kockázatkerülő. Arra tesz kísérletet, hogy kvázi a macskák szemszögéből mutassa be az észt vidéki életet: egy alkotói válságos írót, pár gyereket, csődbe ment tejgazdaságot, ilyesmiket. Nem rossz, kifejezetten hálás vagyok például, hogy nem beszélteti a macsekokat, de igazából nem is jó. Az a baj, hogy írónk mindent belepakol, de semmiben sem mélyül el. Egy kis társadalomkritika, egy kis önirónia, egy kis szerelem, szóval akad itt egy halom klisé egybefőzve, mint a húslevesben. Csak a só hiányzik. Sajnálom, mert többet vártam tőle.

Ei saa hea südametunnistusega ühte tärni ka anda - keel oli vähemalt loetav. Aga raamatust läbi kulgemine oli piinarikas... Selline 16 aastase depresioonis enlightened-centrist vingumine. Maailm on halb ja me saame kõik nii kui nii surma, etc etc.

Võib jah öelda, et oli, oli helguse hetki, kus kõik ei tundunud nii halb, aga kokkuvõttes ikka vingumine väikese vahepalaga looduse imetlemiseks... Mitte, et mul oleks midagi ühiskonnakriitika vastu, lihtsalt kuskilt jookseb piir kriitika ja oma depresiooni heietamise vahel -- ühe puhul tuleb kirjutada teos ja teise puhul minna psüholoogi juurde. Võimalik, et lõppkokkuvõttes on asi mu isiklikus maitses, mis soovib saada valgusekiirt ja lugeda sellest, kuidas selles meie armsas sitases maailmas on võimalik leida head nii asjades, kui inimestes.

Õnnepalust õhkub väga palju seda, et kõik on lollid ja vaenlased tema ümber ja tema on ainuke inimene maailmas, kes näeb maailma nii nagu ta "päriselt" on. Kui sulle meeldivad suured küünilised mõtted mitte millestki, siis palun, loe, naudi, aga minu jaoks ta kindlasti ei olnud.

This book was actually read for an Estonian culture/history class I was taking at college.

This book was actually read for an Estonian culture/history class I was taking at college.

"Quando vien fuori che sei dell’Europa dell’Est ti guardano con compassione e dicono una frase fatta, come se parlassero con il congiunto di uno appena morto", così Emil Tode, pseudonimo di Tõnu Õnnepalu, ci parla di appartenenza, di sdradicamento, di esilio. Il giovane traduttore estone, protagonista di questo romanzo scritto in forma epistolare, viaggia attraverso l'Europa e giunge a Parigi. Splendide descrizioni dei luoghi e dei sentimenti, toccanti gli eventi descritti e le memorie di infanzia attraverso le lettere che il giovane non ha mai spedite. Il rapporto inconciliabile tra est e ovest che il Baltico soffre da millenni è la riflessione profonda alla base di questo bellissimo romanzo.