„Egy idő múlva férjhez mentem a színházi főkönyvelőhöz, Rezsőnek vagy Dezsőnek hívták, nem emlékszem.”

Ne számítson senki regényre. Inkább lírai képek, amelyek zaklatott lüktetéssel sorjáznak egymásra, és maguk sem hisznek abban, hogy végül elnyernek bármiféle feloldozást. Gergely Ágnes megint jobbára tökéletes mondatokat ír – hogy a tökéletes mondatok nem állnak össze tökéletes regénnyé (sőt, egyáltalán: regénnyé), az maga is a zaklatottság tankönyvi illusztrációja. (Attól meg, hogy „nem áll össze”, nem kell félni – az értelmet amúgy sem a szövegben kell keresni, hanem a saját reakcióinkban.) A magány könyve ez, de ezt árnyalatnyit enyhíti a szerző jól kitapintható öniróniája. A kisvárosi magányból indulunk el – abból az egyedüllétből, amit az érez, aki a Hajnali részegség-et egyedül szavalja az éjféli ívlámpák alatt, és egyedül libabőrzik tőle. Aztán a kisvárosból Chicagóig viszi az élet az elbeszélőt, de ha azt remélte, hogy a magány, mint valami meleg sál, kifelejthető a bőröndből, tévedett. Mert ott is ugyanúgy egyedül. Csak a társasága más. ( )

Jót olvastam előtte is, igazán. De amikor ebbe a könyvbe kezdtem, ismét azt éreztem, hogy masszírozzák az agyamat a tökéletes mondatok. Élvezet Gergely Ágnestől olvasni, aki saját állítása szerint nem tud prózát írni, csak verset. Nagyon szeretem a lírai prózáját, a hangját, megérdemelten került a kedvenc szerzőim közé már a tőle olvasott második könyv után. Facsart most is, bár nem volt olyan nehéz, mint _A tolmács_. Talán a zaklatottsága, széttöredezettsége miatt. És mert az elején meg is nevettetett. Később sokszor eszembe jutott, hogy anyukám is a hetvenes években élt Amerikában egy évig, neki is ilyen volt-e, amikor nagyon egyedül érezte magát, nagyon idegen helyen. A képekről maroknyi társasággal mosolyog. Sokszor megálltam az eredetin gondolkozni, mert bár nem írott szöveg fordítása*, nem vagyok benne biztos, hogy például a „kulturális sokk” kifejezés már létezett magyarul. És még egy T.S. Eliot-utalás is lehet benne, ha jól fejtettük meg, itt: "parázsos védettségében a tükrök körülsötétlik az összetartozás kávéskanálnyi idejét."**. (Jó, csak be akartam szúrni ide is az idézetet, mert annyira, annyira.) Nagyon jó volt visszatérni hozzá, nem hiszem, hogy valaha csalódni fogok, ha hozzá fordulok csodás mondatokért.

*kivéve például a dalszövegnél. A Home on the Range című cowboydal lehetett, amit a végén énekeltek, a könyvben magyar szöveggel, nem is akármilyennel. Gergely Ágnes, na.
**"I have measured out my life with coffee spoons" ( )