A buszon

– Bocsánat, a világért sem akarom zavarni… Látom, éppen olvas.
– Jól látja, de semmi baj. Segíthetek valamiben?
– Biztos jó könyv lehet. Figyelem egy ideje Önt. Olyan bájosan elmerült benne, és közben jókat rötyögött magában. Megkérdezhetem a könyv címét?
– Hogyne. Mrozektől A túlvilág titkai. Ilyen kis humoreszkek. Filozofikus tréfák, társadalmi gúnyskiccek, miegymások.
– Hm. Ez valóban csodásan hangzik. De tényleg nem akarom az idejét rabolni. Csupán azt szerettem volna közölni, hogy vérzek.
– Igen, ahogy így jobban megnézem Önt, ez tagadhatatlan tény. Remélem, nem artériás.
– És az a határozott gyanúm, hogy a karom is eltört.
– Ez borzasztóan hangzik, együtt is érzek Önnel. Viszont nem igazán látom be, hogy miben segíthetnék. Tudniillik nem vagyok orvos.
– Igen, arra már rájöttem, hogy Ön nem orvos. Mindazonáltal azt hiszem, talán érdekelt lehet az ügyben.
– Ah, nocsak. És mire alapozza ezt a feltevését?
– Pusztán arra, hogy – bár ez talán figyelmét elkerülte – buszunk kisodródott az árokba, és most az oldalán fekszik.
– Mit nem mond! Tényleg! Hát ezért volt olyan körvonalazatlan, és egyben kényelmetlen érzésem… De most mit tegyünk?
– Reméltem, hogy Ön majd megmondja. Hiszen Ön a sofőr. ( )

Nos, hogy egy lassan egy évvel ezelőtti* kérdésre választ kapjunk, én azt mondom, olvassunk inkább Kuszmát (https://www.goodreads.com/review/show/3030301858). Vannak igazán nagyon jól sikerült szösszenetek ebben, de – ahogy az várható – 91 darabon keresztül azért nem egyenletes a színvonal. Vagy talán csak túl sok, és ahhoz túl egyformák. Azért van benne bőven idéznivaló. (Jó, hát azt se mondom, hogy olvassunk el 91 Kuszma-értékelést egymás után, biztos az is sok lenne.) Ha van rá bőven idő, érdemes szemezgetni, mert van, amit tényleg kár lenne kihagyni, de azért örülök, hogy visszavihetem végre a könyvtárba.

*azelőtti, 2017 szeptemberi ( )