Bevallom, az etnográfiai jellegű munkákkal kapcsolatban általában véve távolságtartó vagyok – talán mert sok hasonlóságon alapuló következtetéssel dolgoznak, ami egy kevésbé józan elme keze alatt (az „elme keze”, ez jól nézhet ki) a legvadabb ökörségekhez vezethet*. Ugyanakkor Santarcangeli könyve mégis lenyűgözött – egyszerűen elképesztő, logikailag milyen kompakt hipotézis-felépítményt emelt erre az amúgy igen homályos alapra: a labirintus-rejtélyre. (Itt gyorsan zárójelezek egyet: Santarcangeli könyve csak abban az esetben nevezhető etnográfiai munkának, ha az etnográfiát a lehető legeslegtágabban értelmezzük. Kultúrtörténet, művészetelmélet, pszichológia, egy csipet történelem… van itt minden. Úgyhogy ezért is éreztem fontosnak a „jellegű” kifejezés beillesztését.)

Olyan egyébként, mintha egy Dan Brown-vázlatból indulnánk ki: az egyszeri ember elkezd nyomozni valami tyúklopási ügyben, aztán rá kell jönnie, szörnyű, iszonytató világméretű összeesküvés közepébe pottyant. Csak szerencsére ezt a vázlatot kilopták a méltán népszerű író asztalfiókjából, és egy hozzáértő kezébe adták. Az alap a labirintus képe: látszólag játék, egy röpke hobbi-tanulmányra futja belőle. De aztán kiderül, hogy a labirintus mindenhol ott van, és bár formailag és a felhasználás módját tekintetve számos változáson ment keresztül, de sokrétű jelentéstartalma kollektív mentális ősképpé teszi. Jelképezi a világ kiismerhetetlenségét, az „akadályoztatott zarándoklatot”, a beavatás rítusát, sőt (Freudnak összefut a szájában a nyál, úgyhogy pipára gyújt: orális fixáció!) a szexualitást is, mint a női öl szimbóluma. A közepén meg, a mélysötétben, hogy mégse legyen ennyire egyszerű, ott a Minotaurusz: a démoni lény, a küzdelem, a próba, a tudatalatti manifesztációja, állat az emberben és ember az állatban, sőt: talán magának az ördögnek az ősképe. (Szarvak és paták – véletlen lehet?) Minden utal mindenre, minden összefügg mindennel, mi pedig csak bámulunk, mert rájövünk: mi is egy labirintusban lakunk. Lenyűgöző kultúrtörténeti teljesítmény.

Ui.: Amúgy meg olyan névvel, hogy Paolo Santarcangeli, szerintem nem is lehet rossz könyvet írni.

* Természetesen nem vonom kétségbe, hogy az etnográfiát művelők józan elmék. ( )

Umberto Eco, prefazione ( )