György SpiróRezensionen

A napóleoni háborúk, még pontosabban a bécsi kongresszus után tér vissza főhősünk (Boguslawski) Varsóba. A Mester kiöregedett színész, rendező, színházigazgató, óriási tervekkel érkezik. Igen érdekes időpontban érkezünk Varsóba, bevallom én arra számítottam ez egy történelmi regény lesz, de ez a szál nem volt túl erős. Persze a főszereplők időnként morfondíroznak Lengyelország jövőjén, vajon mennyi lesz jó nekik Oroszország uralma alatt (narrátor: nem lett jó), de ez csak mellékes.

A könyv igen jelentős részében szereplőink előadásokra készülnek, szerepet gyakorolnak, színdarabot fordítanak. Engem ez többnyire kevésbé érdekel, szerintem visszatérő hibája az íróknak, hogy indokolatlanul feltételezik, hogy az olvasókat nagyon érdeklik ezek a kulisszatitkok. Itt is legtöbbször érdektelennek tűnt, hogy vajon egy közepes előadás rossz színésznője vajon mennyire hitelesen játssza el azt a szerepet amit a nézők amúgy sem értenek meg. Ugyanakkor volt egy-két jelenet, amikor nagyon sikerült átadni, hogy miként érti meg a rendező és színész egy karakter hátterét, meglepődtem, hogy ez mennyire tetszett.

Míg a főhős karaktere jól ki van dolgozva, a többiek azért már kevésbé, és a nagyon hosszú lengyel nevek miatt könnyű összekeverni a szereplőket. Az sem segít persze, hogy mintha szándékosan vegyesen használná a keresztnevet és a vezetéknevet az író, hogy még nehezebb legyen követni, hogy ki kicsoda.

Nincs története igazán a könyvnek, és egy idő után az volt az érzésem, hogy nemcsak nekem tűnik feleslegesnek és öncélúnak a színdarabok túlzott elemzése hanem a szereplőknek is, és a könyv sokkal inkább szól arról, hogyan próbálnak megfelelni a színházi emberek a vélt vagy valós cenzúrának, ki mennyire megalkuvó, van-e egyáltalán értelme lázadni, vagy egyszerűbb elfogadni az elnyomást. Nem túl nehéz látni, hogy ez nemcsak a XIX. század elejének Lengyelországáról szólt, hanem az 1981-ben megjelent könyv Magyarországáról is.

After reading all 800+ pages, I see why this was such a sensation in its native Hungary; English translation is fantastic. Quite a page-turner, this novel was a sprawling, epic Bildungsroman of a young Jewish boy, weak of limbs. back, and eyes, whose father finagles a place. for him in a delegation to Jerusalem, taking money to the Temple there. Thus begins the journeys and adventures of Uri [Since he's a Roman citizen also] aka Gaius. Uri is a bookish, scholarly person and his disabilities have led him to become quite a reader, with a phenomenal memory. Besides Jerusalem, he travels to Alexandria, where he attends the prestigious Gymnasium, loses his virginity, and even is in the midst of a vicious Pogrom, called herein the Bane. He hobnobs with some of the local bigwigs, and eventually returns to Rome, where he marries and has children, but travels around different cities. I caught some incidents which I thought might be satire and there was some humor in spots. All in all, a marvelous portraiture of the 1st century A.D. era in that part of the world.

Short-sighted and weedy, Uri is chosen to accompany a delegation bringing an offering from Jews in Rome to the Temple in Jerusalem in the reign of Tiberius and we follow his life down to the reign of Vespasian.

Parts of Uri's story are interesting but it is mostly just an excuse for the author to tell us everything he knows about the life of Jews in 1st century Rome, Judea, and Alexandria.½

Helyszín: egy budapesti lakás, valamikor 2015 kora tavaszán. Csengetés hallatszik. Az íróasztaltól szemüveges úriember tápászkodik fel, és az ajtóhoz baktat. Kinyitja.
– Jó napot, Spíró elvtárs.
– Á, hozta Isten, Magvető elvtárs! Fáradjon be. Minek köszönhetem, hogy ilyen korai órán? Csak nincs valami gond, hovatovább probléma?
– Probléma az éppen volna, kedves barátom… Közeleg a könyvhét, és az a helyzet állt elő, hogy bár tehetséges fiatal írókkal elárasztjuk majd a standokat, de a rutinos öreg rókáktól nincs egy fia kéziratunk sem… Krasznahorkai még lótuszülésben fogalmazza a kezdőmondatokat, és Bartis sem hajlandó ideadni azt a három mázsa gépelt oldalt… Ám (hogy belevágjak az in medias res-be) azt csicsergik egyes irodalmi orientációjú madarak, hogy Önnek az asztalfiókjában lapul valami, ami esetleg kihúzhatna minket a gödörből…
– Ami azt illeti… való igaz… akad itt egy téma, amit már évek óta kapirgálok: Gorkij korrumpálódása a sztálinista Szovjetunióban, egy egykori cseléd, később már-már családtag elbeszélésében. Tudja, az örök mese zsarnokságról, és arról, hogyan morzsolódik le egy tehetséges és talán jó emberről a becsület a diktatúra dörzspapírja alatt.
– Boldogság ezt hallanom! Meg vagyunk mentve! Ide vele! Tuti sikerlistás cím, és mondanom sem kell, mi sem leszünk hálátlanok.
– Ne kísértsen, drága Magvető… Tudja, azért ez még korántsem egy kész szöveg, csak… hogy úgy mondjam… egy nagyregény nyers elméleti magja. Itt van például az a vacsorajelenet Gorkijéknál Lenin, Zinovjev és Kamenyev részvételével… Most oda van kenve fél oldalra, pedig micsoda 30 oldalas nagydrámát tudnék kerekíteni belőle! És az olyan figurák, mint Szavva Morozov, akiknek egyelőre csak a neve van elhullajtva a szövegben, de szinte hallom ordításukat: „Fontos karakterszereplőkké akarunk duzzadni!” Az egész könyv csupa sűrű adat, de meglátja, ha elég időt kapok, áthúzom dialógusokba az egészet, aztán kicsit megplasztikázom szépirodalmilag, hogy szellősebb legyen és a szereplők is ki tudják forrni magukat… Még a Fogság is elbújhat majd mögötte! Ha így pőrén kerülne a könyvesboltokba, meglehet, önsúlya biztosítaná a megfelelő forgalmi adatokat, de bizonyos értékelők bízvást belekötnek, mondván: „Informatív történelmi tanulmány ez, szó se róla, de mi a francért kellett a cselédlány szájába adni az egészet?”
– Megértem az aggályait, Spíró elvtárs… valóban olyan lehetőség van ebben a témában, amit kár lenne aprópénzre váltani… Visszajövök inkább úgy 3-5 év múlva, és remélem, akkor majd egy 800 oldalas, az irodalmi életet fenekestül felforgató böhöm születésénél fogok bábáskodni. Hát akkor nincs más hátra, mint elbúcsúzni: erőt, egészséget, kedves íróm, ha szabad így mondanom: kéz, és lábtörést! Agyő és до свидания !

Így volt? Nem így volt. Égbőlpottyant mese volt.

(A szövegben szereplők a képzelet szülöttei, a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve. Meg aztán a Spirót is direkt hosszú „í”-vel írtam.)

Múltkor nem tudtam ellőni a „ismét bebizonyosodott, hogy a magyar írók nem tudnak disztópiát írni” kezdetű vesszőparipámat, de hála Istennek van itt ez a Spiró-könyv, úgyhogy (ta-daaaam!): „ismét bebizonyosodott, hogy a magyar írók nem tudnak disztópiát írni”. Ahogy én képzelem, a jó disztópia nem más, mint egy nagyon jó regény, ami mintegy mellesleg disztópiaként is működik – nem pedig (mint itt) egy Candide-ból, a Legényanyából, meg egy csipet Orwellből összemaszatolt katyvasz, aminek írásakor az írót szemmel láthatóan az motiválta, hogy beleöntse az összes vitriolt, ami felgyülemlett benne a NER-kormányzás és az azt körülölelő világpolitikai fekáliahalom kapcsán. De tényleg az összeset – mégpedig egymás hegyére-hátára. Az világos, hogy léteznek abszurd disztópiák, amolyan keserédes groteszkek, amik fittyet hánynak a külső világ logikájának, ezzel is rámutatva, milyen szürreális is az ún. „valóság”, de ezek az írások is kötelesek valamiféle belső logikának, valamiféle szerkesztési elvnek engedelmeskedni. No most Spiró ezen könyvét legfeljebb az „ahogy esik, úgy puffan” metódus alapján rendezte el. Például amikor főhősünk, Melák Kálmán egy amúgy is felesleges indiai fejezet után egyszer csak beszippantódik egy féreglyuk által, és hirtelen 1946-ban találja magát, csak hogy Spiró rögtönözhessen egy történelemleckét a háború utáni Magyarországról, a röpke átmenetről nyilasok és kommunisták között* – hát az nem egyszerűen híján van a belső logikának, hanem odalopakodik a belső logika mögé, és lendületből úgy hókon vágja, hogy a belső logika bezuhan a szederbokorba, ahol véresre karmolják a tüskék. Viszont paradox módon helyenként élveztem a könyvet – nyilván Spiró jó író, jó meglátásokkal, amiket szórakoztatóan tud interpretálni –, de a meghatározóbb élményem a bosszankodás volt, hogy hát ennek az egésznek most mi értelme volt.

* Megjegyzem, a kötet ezen része számomra a legérdekesebb, legjobban megkonstruált szakasz, és baromi boldog lennék, ha a témát – a táborokból hazatérő túlélők sorsát, akik kénytelenek Lipótmezőn meghúzni magukat, mert másutt számukra már nincs hely – egy spirói kvalitásokkal rendelkező személy rendesen kidolgozná. Csak épp semmi keresnivalója nincs ebben a regényben.

Minden esszékötet valahol szükségszerűen írójának szerelmeit és ellenszenveit gyűjti csokorba. Spiró szerelmeivel nincs is semmi baj: Közép- és Kelet- és Közép-Kelet-Európa írói keresve se találhatnának maguknak lelkesebb marketingmenedzsert, mint éppen ő. Az is pazar, ahogy a szerző másik szerelméről, a színházról adomázik - következésképpen amikor közép-kelet-európai drámaírókról beszél, az meg aztán végképp remek, egyszerre mély és sodró, akár a Visztula*. Szerencsére ezek a témák töltik ki a kötet zömét. Mert sajnos amúgy, mit tagadjam, van, mi Spiróban idegesít.

Van ugyanis benne valami (saját megfogalmazása!) "szellemi arisztokratizmus plebejus attitűddel párosulva", amit kivet magából szerető kis szívem, bizony. Ez a hangsúly ebben a kötetben különféle mintázatok formájában fel-felbukkan: tetten érjük, amikor a félműveltek magabiztosságával nyilatkoztatja ki geopolitikai nézeteit, és akkor is, amikor többedszer kinyilatkoztatja, hogy bezzeg régen, régen volt jó irodalom, most meg se jó író, se jó olvasó nincs égen-földön**. Eme eszme legtisztább kivetülése az utolsó előtti esszé, amelyben Spiró emléktáblát állít (papírból) Bada tanár úrnak, akinek köszönhetően az lett, aki. Mert Bada tanár úr tanította "emberségre", többnyire úgy, hogy tök értelmetlenül brutális latin memoriterekkel terrorizálta diákjait, amely diákság viszont így (Spiró értelmezésében) "megtanult intenzíven dolgozni". Öhm, hát mit mondhatnék? Makarenko's not dead.

De azért, ami a lényeg, ezzel együtt jó volt olvasni. Mondhatni, izgalmas. A "Jobb-dolgod-is-vóna" Potrohos Szelleme (aki külsejét nézve a Csuklyás Halálra hasonlít, csak nem kasza van nála, hanem wifi-rooter) egyszer sem jelent meg a vállam fölött, hogy bizonyos oldalak átlapozására csábítson. Ez nyilván összefügg azzal, hogy Spiró nagyon tud írni.

* Lövésem sincs, mennyire mély és sodró a Visztula, de fogadjuk el e metaforát.
** Végtelen rosszmájúságomban kedvem volna megjegyezni, hogy régen Spiró is a magyar epikus próza hegymagas csúcsán időzött, és ott vajúdta káprázatos nagyregényeit. Most meg mit ír? Az olvasó kegyét kereső, gyorsan amortizálódó szatírákat. Szóval mielőtt a többi íróval és olvasóval konfrontálódik, érdemes a kérdés eme aspektusán is elgondolkodni.

- Hallottad? Spiró György könyvet írt.
- Igen? És mit?
- Nem mindegy? Spiró György könyvet írt.

Különben meg nem mindegy. Észrevettem ugyanis, hogy az utóbbi időben ha Spirónak koncepciója van, mondjuk politikai szatírát akar írni, vagy regényesített Gorkij-életrajzot, akkor - szerintem - mellényúlás-szaga van a dolognak, hol árnyalatnyit, hol határozottan. Viszont amikor "csak úgy" ír, az pont olyan, amilyennek lennie kell. Itt van ez a címadó... micsoda is? Nevezzük talán emlékezésnek. Pazar. Profi. Minden szó a helyén: egyszerre érzékeny és pontos megjelenítése az aranyfüstbe borult kollégiumi éveknek. Ha nem is ért egyet az ember minden eszmefuttatásával, de az erejét nem lehet tagadni, mint ahogy azt sem, hogy aki írta, az bizony tud. Nagyon tud. Szóval ha el tudunk tekinteni attól, hogy
a.) egy 88 oldalas könyvért 2499 Ft azért pöttyet sok
b.) pláne hogy a második szöveg már megjelent tavaly a Napvilág Kiadó rendszerváltásról szóló esszékötetében
c.) és amúgy is: miért nem lehet megvárni, amíg összegyűlik uszkve 200 oldalnyi írás? Hát annyira szegény az eklézsia, hogy már egy félmaréknyi bötűvel zaklatni kell a nyomdászokat?

...szóval ha (és amennyiben) mindettől el tudunk tekinteni, akkor ez egy elég jó kis cucc.

Hú, azt hittem, csak nálunk volt kötelező olvasmány! Előtte biológia óra keretében boncoláson voltunk; nem tudom, melyiktől voltam rosszabbul.

Nem értettem, mi az, hogy Csába (kiderült, hogy más is volt ezzel így), vigyorgó osztálytársak segítettek ki. Mondjuk, ha úgy írta volna, hogy 'csába, hamarabb rájövök.

Nem akarok csillagot adni rá, mert régen volt, és nagyon forgatta a gyomromat (ami mondjuk azt jelzi, hogy igencsak ütős darab). Elismerem, de nem szerettem.

fairly dry, though I did occasionally care about the protagonist's journey. oh, and the ending was pretty damn sad...always a plus.

Vegyes érzéseim voltak a könyvvel kapcsolatban. Jól indult, vicces szatíraként a magyar közállapotokat végtelenül karikírozva. Ebben a szittya magyar, vallásosnak mondott, 1984-szerű közeljövőben az volt a szomorú, hogy bizonyos részei valószínűleg megvalósulnak.
Aztán valamiért, minden átmenet nélkül a közeljövő átváltott világháború utáni - részben képzelt - történésekbe, amiknek semmi kapcsolata nem volt az eredeti történettel, azon kívül, hogy valamiért a főszereplő ott találta magát.
Ezzel számomra követhetetlenné vált, hogy ki mit miért hol csinál. Ebben a kavalkádban a Forrest Gump-szerű, de nem túl szimpatikus főszereplővel sem lehetett egy idő után azonosulni.

Mivel a könyv elég rövid, ezért strandra elfogadható olvasmány.½

Un matrimonio húngaro presencia la revolución húngara de 1956: movimiento revolucionario espontaneo contra el gobierno y las políticas impuestas por la Unión Soviética. Duró 17 días hasta que los tanques y soldados soviéticos terminaron con ella.
Un fresco vigoroso que retrata magistralmente el ambiente de terror y degradación humana que experimento la ciudad de Budapest bajo el dominio soviético.

The birth of the Communist Kingdom of Hungary or what was our future... In this great, great, dark and evil satire György Spiró tells a tale about the imaginary future of Hungary in a hilarious but still serious way.½

Akinek tetszett a regény, és értékelte benne a történelmi tablót, annak hasznos lehet ez a kis könyv, mely Spiró szándékát és a korszakról alkotott véleményét tükrözi. Rövidített formában mindez a Mindentudás Egyetemén is megnézhető.

Szenzációs regény, mely egy római zsidó fiú életét követi végig, elképesztő részletességgel bemutatva az időszámítás kezdete utáni életet. Ezen kívül az akkori politikai összefüggések a mai kor politikájához hasonló, rendkívül cinikus bemutatása is elsőrangú. Aki szeret elmélyedni egy letűnt világban, szeretné megismerni Róma történetének egy lényeges szakaszát, a kereszténység kialakulásának egy új nézőpontját annak mindenképpen ajánlom.

That book is not too enjoyable,but everybody have to read it once in they life. Here you can find a lot of problem in the second war's time.